Gyors leszek mindenkitől elnézést kérek. Kicsit hosszú volt a mai nap. Gyorsan írok, mert próbáltam elolvasni a mai hozzászólásokat és válaszolni, de mindenki (teljesen jogosan!) feszült és ideges.
Nem voltam ma irodában, mivel nincs a gépemen banki hozzáférés nem tudom jött-e pénz. Beától "csak" ezt az üzenetet kaptam (gondolom a büszke apa írta):
Drága Barátaink! Ma 10:51-kor megszületett Milán Bence az új Moto GP bajnok. 3860 gr. és 57 cm h.
Sok Boldogságot Nekik!
Bár ma úton voltam egész nap, nem tudok a tegnapitól eltérő információról. Nekem ma csak megerősítés érkezett. Délután Bea még nem kelhetett fel, holnap délelőtt már nézi a bankot. (Délután beszéltem vele telefonon és mindketten jól vannak.)
A ma felmerült és általam olvasott bejegyzésekre egy-két reakció:
1.) A hónapok külön vannak számfejtve. Elkészült az október is, utalásra kész.
2.) Az FSZH esetében a folyamatban levő ügyeket még viszi. Egyébként nem "tűnik el", az általuk eddig hozott egyetlen határozat sem. A Szeretetszolgálatra vonatkozó megállapításai továbbra is érvényesek.
3.) A református portálon megjelent cikk elég régi anyagokra támaszkodik, valóban van egy döntés ezzel kapcsolatban és fel is tettem már. Megtesszük a megfelelő lépéseket. Felesleges és hatásvadász és nem is igaz.
Az összes többi hozzászólásra, melyek között volt egészen megdöbbentő is, holnap délelőtt válaszolni fogok.
Minden Erzsébetnek sok boldog névnapot!
Üdvözlettel,
Zelenák Zoltán Mihály
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ZZ 2009.11.19. 22:34:24
Ha nem írok napközben az azért van, mert úton vagyok, vagy tárgyaláson ülök.
Ma volt, hogy térerőm sem volt, nemhogy internet elérésem.
Most érkeztem haza, reggel ötkor indultam. Nem volt időm írni. Elnézést!
Ha figyelik a beírásokat megpróbálok éjszaka is infót feltenni még akkor is, ha későn van.
Olvastam a mai beírások között egészen megdöbbentőket. Holnap mindenképpen reagálok rá. (Még akkor is, ha ezeket már megválaszolták egymás között. Amit sok esetben köszönök!)
Üdvözlettel,
Zelenák Zoltán Mihály
Peped 2009.11.19. 22:44:18
Szerintem lereagáltunk minden idiótaságot...Jó éjt!
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.19. 22:48:15
univerz 2009.11.19. 23:04:43
Mindenkinek Jó éjt!!
50barika 2009.11.20. 03:23:59
szm71 2009.11.20. 07:21:11
Pandabocs 2009.11.20. 07:49:31
Solya28 2009.11.20. 07:50:54
ZZ 2009.11.20. 08:06:48
Nagyon kérem, ne adjon olyan szavakat és mondatokat a számba, amit nem mondtam!
Köszönettel,
Zelenák Zoltán Mihály
bmarcsi szhely 2009.11.20. 08:12:44
ritisi (törölt) 2009.11.20. 08:15:38
Nem hiszem el,h mindíg csak jövő hét van.kb 20 hete ez van.elegem van!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Itt már nem lehet türelemmel lenni,ez idegtépő.
univerz 2009.11.20. 08:37:34
centerhalf 2009.11.20. 08:47:27
volt dolgozó 2009.11.20. 09:00:36
Tényleg van pénz és csak a Beatrixre várunk hogy aláírja az utalást?
érd 2009.11.20. 09:09:02
Parókia portál---hírek---packázik az egyházzal a kormány.
Ha gondoljátok, tegyétek fel ide, hadd olvassák el mások is.
várok a pénzemre 2009.11.20. 09:11:11
zsuzsa12 2009.11.20. 09:12:00
Dolgozó11 2009.11.20. 09:15:43
De annak örülök, hogy figyelmesen követed a neten megjelent dolgokat! :)
ZZ 2009.11.20. 09:16:58
Tisztelt Hölgyem!
Ön ezt így gondolja, hogy nem történt semmi? És az információk ugyan azok?
Kérem válaszoljon a kérdésemre, mert ha Ön ezt tényleg így gondolja, nekem is el kell gondolkodnom egy-két dolgon.
Köszönettel,
Zelenák Zoltán Mihály
Dolgozó11 2009.11.20. 09:19:16
Mikor már nekünk is elszakad a cérnánk akkor bizony hurrogunk, mert néha olyan dolgok jelennek meg itt a hozzászólásokban amik zavarkeltőek, nem valósak és uszitóak!
bmarcsi szhely 2009.11.20. 09:32:12
Puppy2 2009.11.20. 09:52:55
Solya28 2009.11.20. 09:53:47
Solya28 2009.11.20. 09:57:23
zsuzsa12 2009.11.20. 10:00:11
Tisztelettel Tósoki Zoltánné
centerhalf 2009.11.20. 10:10:37
Ezek a fent levő információk azt bizonyítják hogy mennyi minden történt az ügyünkben. Ebből még lehet pénz. Tudom hogy nem azonnal és ez jelenti a problémát sokunk számára. Attól még nem lesz pénz ha te itt bírálod a dolgozókat , főnökséget. többet tettek mint sok más munkahelyen tettek volna. Felmondtál. A te döntésed . Nekem is kellettek papírok azonnal. Beültem a kocsiba és felmentem a központba és kb három óra alatt a kezembe volt minden papír. Szerintem ez így működik és nem úgy hogy leveleket írogatunk és várjuk hogy rendeződjenek a dolgok . Ülünk a babérjainkon és bírálunk mindenkit.
univerz 2009.11.20. 10:13:31
Solya28 2009.11.20. 10:15:48
ÖREG PALÓC 2009.11.20. 10:18:56
centerhalf 2009.11.20. 10:24:32
zsuzsa12 2009.11.20. 10:24:36
torna2 2009.11.20. 10:30:13
zsuzsa12 2009.11.20. 10:30:43
A papírjaimat most hozta a póstás, viszont elég hiányosan, nincs OEP kiskönyvem, és arról se nyilatkoztak, hogy 3 navi munkabérrel tartoznak.
zsike 2009.11.20. 10:33:32
Solya28 2009.11.20. 10:37:34
ezt a munkát nagyon szeretem csinálni és jó hogy helyben van de csak akkor ha meg is kapom érte ami jár de evvel szerintem más is így van nem csak én.és a gondozottjaim is látják n rajtam hogy valami nincs rendbe velem mert már nem vagyok olyan mint régen pont a hangulat változás miatt magyarul árnyéka vagyok önmagamnak.
Solya28 2009.11.20. 10:39:57
A Postás szó nem hosszú ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ
zsike 2009.11.20. 10:40:35
Solya28 2009.11.20. 10:43:09
centerhalf 2009.11.20. 10:44:22
centerhalf 2009.11.20. 10:45:32
zsike 2009.11.20. 10:45:35
centerhalf 2009.11.20. 10:47:34
Solya28 2009.11.20. 10:50:33
jó lehet több a fízetés meg a plussz mármint a pótlékok amit meg is kapsz de milyen áron ott vagy non stop.
centerhalf 2009.11.20. 10:51:37
Solya28 2009.11.20. 10:52:08
Solya28 2009.11.20. 10:53:32
Ferrari 2009.11.20. 10:55:22
centerhalf 2009.11.20. 10:56:36
centerhalf 2009.11.20. 11:01:31
Amikor ide jöttél dolgozni nem tudtad hogy a központ hány KM- re van tőletek? Igaz valóban nincs betartva a munkaszerződésben foglaltak a fizetést illetően. Valóban tehetsz bejelentést a Munkaügyi Főfelügyelőségen. Ki jönnek . szét tárják a kezüket ,majd megbüntetik a céget. Amikor meg lesz pénz benyújtják az inkasszót és elviszik a pénzt. Lehet hogy éppen a tiédet. Bravó. Ehhez nekem még ügyvéd tanácsa sem kell !
zsike 2009.11.20. 11:03:11
centerhalf 2009.11.20. 11:04:51
Nem adjuk fel! 2009.11.20. 11:10:15
centerhalf 2009.11.20. 11:11:40
Ferrari 2009.11.20. 11:12:26
Solya28 2009.11.20. 11:14:22
érd 2009.11.20. 11:14:34
Valaki nem akar kommentálni "öreg palóc"-nak (10.28.)
centerhalf 2009.11.20. 11:17:00
Solya28 2009.11.20. 11:21:31
Ferrari 2009.11.20. 11:28:04
john doe 2009.11.20. 11:29:29
centerhalf 2009.11.20. 11:31:59
Ferrari 2009.11.20. 11:34:48
Solya28 2009.11.20. 11:36:18
Nem adjuk fel! 2009.11.20. 11:44:53
Vasból 2009.11.20. 11:45:42
mahjong · mahjong.blogja.hu 2009.11.20. 11:56:37
A BEATRIXNEK GARTULÁLOK, ÉS MIHELYST KICSIT JOBBAN LESZ MÁR KÉPBEN IS VAN VOLT..... ha olvasnának némelyek elöbbre OTT LE IS ÍRTA, HOGY ADDIG NEM NYUGSZIK MÍG NEM RENDEZŐDIK EZ A DOLOG...
SAJNÁLOM, HOGY MEGINT A ROSSZ OLDAL JÖTT ELŐ, NEM SZABAD EGYMÁST MARNI, MINDENKINEK ELEGE VAN, ÉS MÉG ITT A MÁSIKAT IS HÚZZÁTOK...
SAJNÁLOM A HÖLGYET, HÁT IGEN nem bírták az idegei, pedig ez a munka nagyon sok türelemmel és kellő nyugodtságot ígényel.
KÍVÁNOM MINDENKINEK, HOGY MINNÉL ELÖBB A SZÁMLÁJÁN LEGYEN A PÉNZE, ÉS A CSALÁDOK VÉGRE NYUGODTABB KÖRÜLMÉNYEK KÖZT ÉLJENEK. DE ADDIG IS GONDOLOM MINDENKI DOLGOZIK, MERT EZT VÁLLALTUK.
Solya28 2009.11.20. 12:01:30
zsuzsa12 2009.11.20. 12:03:32
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.20. 12:07:41
zsuzsa12 2009.11.20. 12:09:16
zsuzsa12 2009.11.20. 12:11:17
centerhalf 2009.11.20. 12:12:25
Utalja a jogos pénzeket?
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.20. 12:12:59
univerz 2009.11.20. 12:17:48
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.20. 12:45:39
Ződgyík 2009.11.20. 12:47:29
andi79 2009.11.20. 12:52:09
Hajni44 2009.11.20. 12:54:49
univerz 2009.11.20. 13:02:10
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.20. 13:05:51
"A Magyar Államkincstár (Hungarian State Treasury, Ungarisches Schatzamt, Trésor Public de la Republique de Hongrie) önálló jogi személyiséggel rendelkező, országos hatáskörű, önállóan gazdálkodó, központi költségvetési szerv, amely a pénzügyminiszter szakmai, törvényességi és költségvetési felügyelete alatt áll.
A Kincstár felelős az állami költségvetés végrehajtása során a finanszírozásért, a pénzforgalomért és az elszámolásokért, továbbá meghatározott adatszolgáltatásokért, a készpénz-, deficit- és államadósság-menedzselésért, valamint az állam által vállalt garanciák, és az általa nyújtott hitelek részletes nyilvántartásáért és kezeléséért.
Minthogy közpénzből kifizetéseket teljesíteni csak törvényi felhatalmazás alapján lehet, ezért a Kincstár gondoskodik arról, hogy a közpénzeket arra használják fel, amire a felhatalmazás szól."
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.20. 13:07:13
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.20. 13:08:15
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.20. 13:10:09
"Célunk, hogy minden hozzánk forduló ügyfelünk elégedett legyen. Ezért még 2008. őszén központi ügyfélszolgálatot hozunk létre, és mind nagyobb teret nyitunk az elektronikus és a telefonos ügyfélkapcsolatoknak. Azt szeretnénk, hogy ügyfeleink kényelmesebben intézhessék ügyeiket, és csak akkor fáradjanak be személyesen a Kincstárba, amikor ügyük más módon már nem intézhető el.
Arra törekszünk, hogy minél több ügyet lehessen személyes megjelenés nélkül, elektronikus úton vagy telefonon elintézni."
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.20. 13:10:51
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.20. 13:12:50
szm71 2009.11.20. 13:14:00
szm71 2009.11.20. 13:16:14
50barika 2009.11.20. 13:18:47
Solya28 2009.11.20. 13:45:56
zsuzsa12 2009.11.20. 14:13:51
ritisi (törölt) 2009.11.20. 14:14:10
Szerinem ez igy a normális,nem úgy hogy a munkavállaló járjon utána.
de kénytelen,mert a másik munkahelyre kell a belépéshez.
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.20. 14:18:14
szm71 2009.11.20. 14:23:44
szm71 2009.11.20. 14:25:10
zsuzsa12 2009.11.20. 14:26:53
8gyerekes 2009.11.20. 14:28:07
ritisi (törölt) 2009.11.20. 14:29:48
Ki vagy te???
hogy te mindenkinek osztod az észt???
Miért a te véleményed a tuti??A másik emberé meg lázitás?Miért vagy te ennyire nyalókázó?
ritisi (törölt) 2009.11.20. 14:31:27
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.20. 14:32:20
8gyerekes 2009.11.20. 14:43:22
torna2 2009.11.20. 14:46:08
8gyerekes 2009.11.20. 14:48:13
suzveg 2009.11.20. 14:48:20
téti (törölt) 2009.11.20. 14:48:28
Öreg Palóc levelét olvastátok?
Kíváncsi lennék, hogy ki hogyan értelmezi!
8gyerekes 2009.11.20. 14:52:29
téti (törölt) 2009.11.20. 14:53:23
A "mosoly" üzeneted normális körülmények között nagyon tetszene, csak az a helyzet, hogy korgó gyomorral a mosoly sem az igazi!
téti (törölt) 2009.11.20. 14:57:48
Eddig szinte minden héten volt valami, amiben bízhattunk, aztán most hol vagyunk? Hiába vannak a határozatok, döntések, ha nem utalnak!
8gyerekes 2009.11.20. 14:59:41
téti (törölt) 2009.11.20. 15:01:08
Néhány napja írta, hogy tájékoztatni fog bennünket a kártérítések esetleges lehetőségeiről!
Engem nagyon érdekelne ezzel kapcsolatos írása, ugyanis nekem már VAN felmondott hitelem!
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.20. 15:03:26
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.20. 15:04:10
8gyerekes 2009.11.20. 15:04:11
torna2 2009.11.20. 15:09:00
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.20. 15:12:01
8gyerekes 2009.11.20. 15:13:01
téti (törölt) 2009.11.20. 15:13:31
Azt meg kérlek ne írd nekem, hogy csak a jövő hét, mert komolyan megüt a guta a "jövő hét" Kifejezés hallatán!
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.20. 15:16:07
8gyerekes 2009.11.20. 15:16:17
szm71 2009.11.20. 15:25:15
zsuzsa12 2009.11.20. 15:26:01
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.20. 15:35:55
suzveg 2009.11.20. 15:36:50
john doe 2009.11.20. 15:38:34
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.20. 15:39:09
suzveg 2009.11.20. 15:40:26
john doe 2009.11.20. 15:47:25
suzveg 2009.11.20. 15:54:34
john doe 2009.11.20. 15:55:29
suzveg 2009.11.20. 15:59:55
zalakriszti 2009.11.20. 16:02:55
john doe 2009.11.20. 16:07:10
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.20. 16:21:19
john doe 2009.11.20. 16:28:30
Ápoló 2009.11.20. 16:30:58
Ez ok, de sokadszor kérdezem már /csak úgy magamtól, nehogy valakit megsértsek/, hogy a MÁK-on kívül nem volt ott senki, aki emlékezne a fizetési határidőre????
Azt nem hiszem, hogy nincs fizetési határidő, egy DÁTUM.....
Ha meg nincs határidő, amit tényleg nem hiszek el, akkor ez csak lári-fári, se vége, se hossza.
john doe 2009.11.20. 16:31:44
Vasból 2009.11.20. 16:36:01
Dolgozó11 2009.11.20. 16:37:41
Ha erre megadod nekem a választ, akkor hiszek neked!
Tudnod kell mire gondolok!!!
john doe 2009.11.20. 16:37:51
john doe 2009.11.20. 16:40:30
Dolgozó11 2009.11.20. 16:40:41
Vasból 2009.11.20. 16:41:49
torna2 2009.11.20. 16:42:27
john doe 2009.11.20. 16:45:03
érd 2009.11.20. 16:46:37
john doe 2009.11.20. 16:47:43
Ápoló 2009.11.20. 16:48:21
Dolgozó11 2009.11.20. 16:48:46
A történet véleményem szerint akkora horderejű, hogy azonnal végig szaladt az egész apparátuson.
Tehát az ismerősödnek is tudnia kell róla, ha ott dolgozik, ha máshol érdeklődj és várom az infót.
érd 2009.11.20. 16:52:37
Valakinek, semmi sem drága!
zsófika szentendre 2009.11.20. 16:53:56
A Mák tartja vissza, az engedély (a
határozat az van) . Bár még nincs feltéve....
Dolgozó11 2009.11.20. 16:57:57
érd 2009.11.20. 16:59:28
zsófika szentendre 2009.11.20. 16:59:40
de john doe keresi.
Dolgozó11 2009.11.20. 17:00:45
Dolgozó11 2009.11.20. 17:02:14
zsófika szentendre 2009.11.20. 17:02:43
Dolgozó11 2009.11.20. 17:06:01
November 18 bejegyzés van ott.
Lehet nyitogatni őket.
Peped 2009.11.20. 17:06:04
Vasból 2009.11.20. 17:07:28
Ápoló 2009.11.20. 17:07:49
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.20. 17:10:30
zsófika szentendre 2009.11.20. 17:10:33
Vasból 2009.11.20. 17:11:52
zsófika szentendre 2009.11.20. 17:12:09
ritisi (törölt) 2009.11.20. 17:12:13
szerintem itt bitzos, hogy valami zűr van a cégnél.Kedden volt a kabinetülés,amin megítélték nekünk a pénzt,akkor kérdem én szerdán miért nem utalták el?Amikor úgyis tudják,h a dolgozok milyen helyzetben vannak,most már mindenki a" tönk szélén".
Szóval nem értem,ha jár a normatíva,akkor miért nem jön???
Szerinem olyan dolog van a magasban,amit mi nem tudhatunk,esetleg sejtünk........
De tényleg elég a jövő hetezésből!!!
Előbb-utóbb mindenki kénytelen lesz felmondani,lassan 4 hónapja nem kaptunk fizut.20.-a van.Tovább nem lehet várni!!!!
Dolgozó11 2009.11.20. 17:12:18
Nekem is lehetnek kis titkaim! ;)
De ha erre a kérdésemre válaszol akkor minden infóját el fogom hinni.
De gondolom ezt nem érem meg szőrös fejjel! :D
zsuzsa12 2009.11.20. 17:12:26
Peped 2009.11.20. 17:13:01
érd 2009.11.20. 17:13:22
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.20. 17:15:03
zsófika szentendre 2009.11.20. 17:15:26
MUNKÁT............KENYERET...........
..........MUNKÁT...... KENYERET !!!
....már be is diliztem....
Peped 2009.11.20. 17:16:41
Peped 2009.11.20. 17:17:43
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.20. 17:18:31
Dolgozó11 2009.11.20. 17:19:44
Peped 2009.11.20. 17:20:06
Különben én is utálom a pálinkát, még a szagát is, de most minden elismerésem neki. Hát ezért nem betegek az alkoholisták...
john doe 2009.11.20. 17:20:38
zsófika szentendre 2009.11.20. 17:22:23
Dolgoztam.... Főztem(ne kérdezd mit!)
a fiam azt mondta, anyu milyen szegény kaját csináltál!
Más bajom is van, nem tudok dönteni bizonyos dologban...
Peped 2009.11.20. 17:23:40
john doe 2009.11.20. 17:24:49
zsófika szentendre 2009.11.20. 17:24:54
Dolgozó11 2009.11.20. 17:25:23
Vasból 2009.11.20. 17:26:27
zsófika szentendre 2009.11.20. 17:27:20
hanem nem tudjuk Mi felfogni AZT, hogy a kabinet ülése után miért nem utal már a MÁK??????
Dolgozó11 2009.11.20. 17:28:34
john doe 2009.11.20. 17:29:33
50barika 2009.11.20. 17:29:45
Peped 2009.11.20. 17:33:45
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.20. 17:35:06
Peped 2009.11.20. 17:38:33
suzveg 2009.11.20. 17:40:06
Vasból 2009.11.20. 17:43:22
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.20. 17:44:04
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.20. 17:48:28
Peped 2009.11.20. 17:48:51
ZZ 2009.11.20. 17:50:00
Tisztelt dragfor!
Ön ezt írja:
"Engem viszont ma nagyon irritál egy dolog: tegnap éjjel ZZ bejegyezte, hogy reflektál bizonyos megnyilvánulásokra, valamint benéznek a bankszámlára is, történt-e valami mozgás. Ehelyett, azonkívül, hogy azonnal válaszolt egy-két neki nem tetsző mai beírásra, semmi további lépés a részéről nem történt. A nemleges válasz is válasz, bár a hét eleji hurráhangulatot felidézve már ettől is kezdek besokalni.. Nekem személy szerint tele van a hócipőm azzal, hogy naponta éjfélig kell ülni a gép előtt, hátha kapunk tájékoztatást. A legutolsó utáni pillanatban vagyunk!"
Hát elnézést kérek, hogy két megbeszélés között, ránézek a telefonomra és, ha valami felháborít (gondolom nekem is lehetnek gyengeségeim) próbálok gyorsan válaszolni.
Egyébként még most sem vagyok otthon....
Ígértem válaszokat és bocsánat, hogy nem jutottam még oda, de a hét végén bepótolom. Napi 100-as nagyságrend a beírások mennyisége és próbálok mindenkinek válaszolna, vagy a dolgait intézni.
Bocsánat, ha egy kicsit ingerült vagyok, de senki ne gondolja, hogy nekünk nincsenek problémáink (és nem akarok tromfolni, hogy kisebbek, vagy nagyobbak).
Ezt a blog-ot azért indítottam, hogy tájékoztassa azokat, akiket érdekel, vagy érintettek az ügyben. Nincs hozzáférésem a bankszámlához és nem látom, ha jön rá pénz. (Nekem is meg kell kérdeznem.)
Érdekel mindannyiuk sorsa, mert én egy szolgáltatója vagyok a Szeretetszolgálatnak, létrehozója voltam az elődjének. Én ugyanúgy nem kapom meg a pénzemet, ahogy Önök és próbálok valamit tenni is érte a magam módján. Hogy megkapjam a pénzem. Ami jogosan jár. (És nem az itteni tanácsadói feladataim miatt.)
Felelősséget érzek a munkám iránt, mint Önök. És nem nyugszom bele, hogy eltűnjön a süllyesztőben pusztán azért, mert néhány dilettáns, önző, irígy, rosszindulatú és tudatlan ember (akinek lehetősége lett volna ugyanerre, csak képtelen volt megcsinálni) tönkretegye.
Elnézést... lehet, hogy kicsit összevissza írtam, de nekem sincs jó napom.
Tisztelettel,
Zelenák Zoltán Mihály
Peped 2009.11.20. 17:56:39
Én nagyon bízom Bennetek, talán látod, kik vagyunk, akik teljes mellszélességgel kiállunk mellettetek.
Ha valami fontosat tudsz, úgyis felrakod, legalábbis eddig ezt tapasztaltuk. Ha mindenki feszült, és ideges, az nem csoda, ahogy azt is megértjük, ha Te is az vagy.
Nagyon nagyot csalódtunk, mert emberrel ezt nem lehetne megtenni, amit velünk tesz a MÁK. Hihetetlen. Valahogy a csodában, illetve a jogban bíztunk. Bár az is csoda- mindig annak áll, aki megszegi.
Tehát nagyon várjuk, hogy történjen valami, és nagyon szeretnénk is tudni, ha történik.
Csak ennyit szerettem volna, most megvígasztalom VASBÓL-t, mert elanyátlanodott a szentem.
Hajni44 2009.11.20. 17:58:22
Látom semmi új fejlemény. Majd késöbb biztos lesz ZZ tegnap is késön tudott csak Írni ma is fog tuti.
zsófika szentendre 2009.11.20. 18:07:11
A többsége akik itt vannak a blogon nagyon örülnek ennek a lehetőségnek, a többieknek üzenem:
...van egy mondás..
"A sajnálat ingyen van, az irigységért
pedig nagyon meg kell dolgozni!!! "
Mi mindannyian hozzáteszünk valamit ,
a munkánkat, a türelmünket, a tiszteletünket, hogy Önök járjanak el az érdekünkben is. Ezért köszönettel tartozunk. De mindannyian az utolsó szelet kenyeret esszük és félünk a jövőtől. NAGYON!
Csak ezért várjuk már hogy új infókat tudjunk meg.
Sajnálom hogy rossz napja volt!
szm71 2009.11.20. 18:10:53
hatta_istvan 2009.11.20. 18:11:47
Már nem dobogtatja meg a szívem, ha valaki azt írja: "a miniszterekből álló kabinetűlés is azonnali kifizetést szavazott meg, tehát jön a pénz, csak az utalás pontos időpontja még titok"
Szerintem - bár már elég pesszimista vagyok,vagy csak realista?- idén már nem fog semmi jó történni. NE ÍGY LEGYEN!!!
8gyerekes 2009.11.20. 18:13:54
Dormi26 2009.11.20. 18:16:45
Hát szerintem a mai utalás sem volt annak már jött volna a híre ez tuti!!Úgyhogy erről ennyit!Mi meg továbbra is szivhatjuk a fogunkat!!!
szm71 2009.11.20. 18:17:59
Dormi26 2009.11.20. 18:24:27
Pandabocs 2009.11.20. 18:24:41
E-mail, telefon?
A vezető gondozónők nem megfelelő tájékoztatása is nagy probléma a cégnél.
Mikor lesz pénzünk? Sok a felmondott hitel a dolgozóknál!
8gyerekes 2009.11.20. 18:25:05
pszilvi 2009.11.20. 18:29:19
Ha olvasod most a blogot kérlek csörgess meg. Már írtam egy sms-t is.
Üdv
Széllné Szilvi
Peped 2009.11.20. 18:32:15
Te sem tudsz semmit? Én nem...
Dolgozó11 2009.11.20. 18:37:53
Minden hivatalos infó fent van már itt.
Dolgozó11 2009.11.20. 18:41:27
téti (törölt) 2009.11.20. 18:45:07
Solya28 2009.11.20. 18:46:44
Bea nem jelzett hogy utalt volna a kincstár?
Ápoló 2009.11.20. 18:47:35
Vagy ezekre bízzák a döntést, hogy melyik Nap? Ezekre, akik hónapok óta szórakoznak velünk? Szerintem ilyen nincs. Miért nem mondja meg valaki a dátumot? Ez előttünk miért titok? Vagy tényleg TITOK?
univerz 2009.11.20. 18:48:38
zsófika szentendre 2009.11.20. 18:49:02
el, hogy decemberig ki kell fizetniük, ma még csak 20.-a van...
Még jóindulattal (ha fizetnek) akkor is
csak az utolsó pillanatban , azaz 30-án hétfőn, amit MI csak dec.1-én, 2.-án kapnánk meg!
EZ CSAK AZ ÉN punnyadt eszemmel
gondolom így, NAGYON REMÉLEM hogy nem így lesz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Solya28 2009.11.20. 18:50:03
zsófika szentendre 2009.11.20. 18:50:52
Peped 2009.11.20. 18:53:01
Ápoló 2009.11.20. 18:53:14
Ez csak valami folyosói beszélgetésből szűrődhetett ki. A konkrét dátum a papíron van, ha volt ilyen egyáltalán.
Dolgozó11 2009.11.20. 18:53:25
Kedves Kollégák!
A Pénzügyminisztérium ma megerősítette a tegnapi, politikusoktól kapott híreket. Tudomásuk szerint a héten rendeződnie kell az ügynek, a kincstárnak utalnia kell. Amennyiben a MÁK nem tenne eleget ennek a döntésnek, és a számlán legkésőbb hétfőn nem jelenne meg az összeg (pénteki utalás esetén), ezt jeleznünk kell feléjük, mivel, mint azt tegnap is írtuk ennek a fórumnak számonkérési lehetősége van felettük.
Ez úgy gondolom egy pontos, és viszonylag közeli határidő, remélem betartják. Amennyiben az összeg megjelenik a számlán, azonnal felírjuk a blogra."
szm71 2009.11.20. 18:53:39
zsófika szentendre 2009.11.20. 18:54:12
Peped 2009.11.20. 18:54:42
8gyerekes 2009.11.20. 18:54:48
suzveg 2009.11.20. 18:55:35
Peped 2009.11.20. 18:55:51
Ápoló 2009.11.20. 18:56:41
Peped 2009.11.20. 18:57:42
Solya28 2009.11.20. 18:57:54
zsófika szentendre 2009.11.20. 18:58:12
de nincs belőle pénzem. sajna :-(
Az előbb csak úgy filóztam azon , hogy
hol van a kuty elásva...
Dolgozó11 2009.11.20. 18:59:08
Peped 2009.11.20. 18:59:48
Peped 2009.11.20. 19:00:34
Peped 2009.11.20. 19:01:19
Ápoló 2009.11.20. 19:02:53
Dolgozó11 2009.11.20. 19:02:54
Peped 2009.11.20. 19:03:30
Dolgozó11 2009.11.20. 19:04:15
Most nem tudom!
8gyerekes 2009.11.20. 19:04:45
Peped 2009.11.20. 19:05:01
Peped 2009.11.20. 19:05:39
Ápoló 2009.11.20. 19:06:35
zsófika szentendre 2009.11.20. 19:07:08
Mit csináljunk holnap..??? Jövő héten??
Azért próbáljunk megnyugodni , mert különben bedilizünk!!!!
Ápoló 2009.11.20. 19:09:04
Dolgozó11 2009.11.20. 19:09:19
zsófika szentendre 2009.11.20. 19:11:55
Tudod , ez az életösztön, ....úgy érzem
itt a vég , .. kínomban erősödőm.
Solya28 2009.11.20. 19:12:46
drukker0629 2009.11.20. 19:13:00
Kérlek ne cukkoljátok egymást!
ZZ írt 18.40
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.20. 19:14:35
hadiandi 2009.11.20. 19:16:26
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.20. 19:17:11
zsófika szentendre 2009.11.20. 19:21:20
8gyerekes 2009.11.20. 19:22:06
Solya28 2009.11.20. 19:24:00
8gyerekes 2009.11.20. 19:26:54
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.20. 19:27:21
Dolgozó11 2009.11.20. 19:27:56
szeretetszolgalat.blog.hu/2009/11/20/mai_nap_2009_11_20#c7735823
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.20. 19:29:22
8gyerekes 2009.11.20. 19:29:25
Ápoló 2009.11.20. 19:33:27
Peped 2009.11.20. 19:37:13
Peped 2009.11.20. 19:37:57
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.20. 19:42:07
Solya28 2009.11.20. 19:42:13
Ápoló 2009.11.20. 19:44:13
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.20. 19:50:26
pszilvi 2009.11.20. 19:53:12
suzveg 2009.11.20. 19:54:34
"Akkor én már nem teszek fel semmit.
Gratulálok mindenkinek!
Az összejövetelre pedig várom a meghívót(persze csak ha megkapta mindenki az összes járandóságát)
Kedves Zoltán!
Ekkor már bőven durrogtak a pezsgők, folyt a pálinka. Én azt mondtam akkor - nem azért, mert megrögzött elégedetlenkedő vagyok, hanem azért, mert nem éreztem kézzelfogható info-nak - , hogy én még nem ünnepelnék. Szinte elsőszámú közellenséggé váltam pillanatok alatt, összeboronáltak kémekkel, árulókkal, helyesírni-fogalmazni képtelen emberek a számba adták a szót(majdnem mást is). Nem a káröröm íratja velem e sorokat, nem is akarok a próféta szerepében tetszelegni, csupán a mostani bejegyzésének arra a sorára utalnék, amiben az ünneplésről beszél. Fent idézett soraiból én mást olvastam ki, mint ahogy sokan mások is! Szeretnék én ünnepelni, kitartunk, de hosszú ideig már ezt már nem lehet bírni, az ígérethalmazt, ettől-attól-amattól származó szóbeli információkat meg részemről innentől kezdve mellőzném, konkrétumok kellenek, mert már tényleg a létünk a tét! Annyi ideig kitartottunk, hogy ha most továbbállunk, akkor is hosszú-hosszú hónapokig fog tartani - ha egyáltalán sikerül -, hogy ebből az áldatlan helyzetből kikecmeregjünk valahogy!
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.20. 20:05:41
Dolgozó11 2009.11.20. 20:10:45
Válasz erre Peped 2009.11.20. 19:37:57 Pontosítok: A riporter olvassa, aki egyszer már segített!!!!
Válasz erre
univerz 2009.11.20. 20:13:58
Solya28 2009.11.20. 20:21:53
bmarcsi szhely 2009.11.20. 20:39:09
zsófika szentendre 2009.11.20. 21:01:26
zsófika szentendre 2009.11.20. 21:14:21
zsófika szentendre 2009.11.20. 21:27:07
OLVASTAM....MOST remeg kezem,lábam
ankir2 2009.11.20. 21:31:47
KITARTÁS
zsófika szentendre 2009.11.20. 21:37:51
Meginogtam... valaki magyarázza ezt meg!!!!!!! KÉREM!!!!!
Vasból 2009.11.20. 21:40:27
zsófika szentendre 2009.11.20. 21:42:09
Dolgozó11 2009.11.20. 21:46:46
Solya28 2009.11.20. 22:04:02
Vasból 2009.11.20. 22:06:57
bmarcsi szhely 2009.11.20. 22:20:56
suzveg 2009.11.20. 22:23:15
Solya28 2009.11.20. 22:28:23
Vasból 2009.11.20. 22:28:26
suzveg 2009.11.20. 22:30:44
Solya28 2009.11.20. 22:39:31
8gyerekes 2009.11.20. 23:23:52
8gyerekes 2009.11.20. 23:30:12
torna2 2009.11.21. 05:00:09
Solya28 2009.11.21. 05:56:42
Remélem a Zelenák Úr feljön majd mert ígérte hogy jön.
torna2 2009.11.21. 06:28:32
torna2 2009.11.21. 06:32:46
torna2 2009.11.21. 06:33:42
Solya28 2009.11.21. 06:37:06
50barika 2009.11.21. 06:42:08
Solya28 2009.11.21. 06:46:02
50barika 2009.11.21. 06:47:32
Solya28 2009.11.21. 06:53:37
50barika 2009.11.21. 06:55:28
Solya28 2009.11.21. 07:07:06
univerz 2009.11.21. 07:11:42
@Solya28: Ugyan én egyedül vagyok/özvegy/ csupán csak az életünk munkáját veszítem el,a lakásomat,amiért a Párommal majd 40 évig dolgoztunk.Én mióta az Alvinczihez jöttem 3.hónapja...egy fillért sem kaptam.Előtte munkanélkülin voltam,tehát most még az is kiesik.Mivel más jövedelmem nincs,nem tudom a rezsit sem fizetni,amiért előbb-utóbb az utcára kerülök.Enni meg már rég nincs.Igen, ha a helyzetet nézzük a családok rosszabb helyzetben vannak,főleg ha több a gyermek.Sajnálom is Őket,mert átérzem hogy ha nekem egyedül ilyen nehéz,milyen lehet nekik.Nagyon várom Z.Z -t hogy mondjon valami konkrétat...mert a tegnap este olvasott képes újság cikk...elgondolkoztatott.Bocs hogy ilyen hosszúra sikeredett.
torna2 2009.11.21. 07:13:47
univerz 2009.11.21. 07:16:12
Solya28 2009.11.21. 07:23:58
torna2 2009.11.21. 07:24:17
univerz 2009.11.21. 07:39:04
Teljesen mindegy,hogy A-B-C terv... ,csak jönne már!!
Solya28 2009.11.21. 07:45:30
50barika 2009.11.21. 07:47:19
centerhalf 2009.11.21. 07:53:26
Végig olvastam az elsőtől az utolsó bejegyzésig az összes hozzászólást. Itt megint nagy az elkeseredettség. Érthető. Sajnos én nem találtám olyat hogy péntekig lesz pénzünk egy hivatalos szervtől se. Mi bevallom én is azt hittem ha megvan egy határozat, kabinet ülés döntés. Akkor az egy pár napon belül végre kell hajtani.Igaz van az országban az ellenkezőjére más példa is. A Határozatot olvastuk. ( Azt hiszem gipsi írt róla érdekeset bevallom nem néztem utána mert Z.Z egyértelműen megnyugtatott). A kabinet ülésről írtam . Az országgyűlési képviselőnk tájékoztatott. Ő azt mondta hogy November 30 mindenkinek meg kell kapnia a pénzét. A Bea erről azt írta hogy a P.M. azt válaszolták neki hogy ha hétfőig nincs ott a pénz akkor tegyen panaszt. Erre mi dolgozók lelkesedtünk az jött le hogy pénteken lesz pénz. Nem lett . Most meg el vagyunk szontyorodva. Hát hogy a fenébe ne lennénk! Itt már olvastam ki vagyunk okosítva hogy meggy az utalás a MÁK-nál.
Bevallom a lőtéri kiskutyámat nem érdekli ! Azt tudom hogy minden szinten nyertünk ( nyert a cég ) tehát utalniuk kell. Nekünk a pénzükhöz kell jutnunk. Azt is írtam hogy nagyon zavar ki áll a hátérben. Azóta sokkal tisztább a kép. Az egyház a politika egy része.Érdekből szórakoznak itt több ezer ember életével. Egyetértek (karybival Remélem jól írtam) össze kell fogni és le kell mennünk Pécsre . Meg kell mutatni az erőnket. Mikor ezt döntsük el közösen NOV 30 után ?előtt? ! Remélem mind eljöttök ! Ne legyen kifogás én két kocsival megyek 12 embert viszek ! Nem úgy mint legutóbb . Voltak akik oda se jöttek itt meg osztják az észt !Ott lehetett volna határidőt követelni. Érdemben.
A pezsgőzésről igen voltak akik derűlátóak voltak pezsgőztünk. Én arra a hírre ittam hogy minden szinten nyertünk! Ami nem kis dolog .Bárki bármit mond. Ebből lesz fizu.Mellesleg születésnapot ünnepeltünk. Akkor is leszögeztem hogy a pénz meg jön külön nyitunk pezsgőt sőt a HP félre van téve Szentendrén. ( Igaz Zsófika ). Én még most is biztos vagyok benne hogy megjön a pénzünk ! Azt is leírtam hogy mindenki saját maga döntse el mérje fel lehetőségeit és döntsön meddig akar vagy bír kitartani. Mindenesetre én ahol lakom a kollégáim közül akik nálunk dolgoznak van olyan aki előtte nyolc éve már nem dolgozott sehol. Ez a cég tönkre meggy esélye sincs elhelyezkedni. Munkanélkülit sem kaphat. Nincs más lehetősége mint elkenődni és várni. Eddig a főnökeink mindent megtettek talán idelye lenne már nekünk nyíltan egységesen kiállni az érdekeinkkel szemben. Legalább látnánk ennek a SZŰCSNEK a pofáját. Ki ez a fazon aki állam az államban ? Boccs elég hosszú voltam most megyek majd napközben vissza nézek .
Solya28 2009.11.21. 08:02:33
torna2 2009.11.21. 08:03:05
Küzdő 2009.11.21. 08:39:45
50barika 2009.11.21. 09:24:59
hani1 2009.11.21. 09:34:10
én ugyan nem iszom mondjuk esetleg egy év alatt öszesen 1/2 l-ert /a nyáron egy vasárnapi napon, kaptam 1 dobozos sört és szerdán ittam meg az utolját/, de szertnék már egy pohárkával belőlle!
"látnánk ennek a SZŰCSNEK a pofáját" gondolod elénk mer lépni arra nincs bátorsága hogy elénk álljon!
"Az országgyűlési képviselőnk tájékoztatott. Ő azt mondta hogy November 30 mindenkinek meg kell kapnia a pénzét. " nem lehetne megkérdezni, /igaz nincs még 30.-a/, hogy is állunk mennyire reális
centerhalf 2009.11.21. 09:49:35
A Szűcsre karybinek volt egy jó ötlete valami bajgli is szerepet játszott benne:)(csak egy gyenge mosoly)
@50barika: Kedves Ildi ! Először is leírtam hogy én a sofőrökkel együtt max 12 embert tudok elvinni. Elsők a mi térségbeliek remélem tele leszek. ( megjegyzem legutóbb 5-6 fő jött el ). Természetesen ha kimarad hely viszlek.
Felvenni a Vez.Gondozónővel a kapcsolatot. Ő ügyes tud szervezni.
Természetese ahogy megbeszélünk időpontot én is nézzek még lehetőségek után. Nálunk a települések sokan kaptak kis buszokat. Úgy érzem lenne polgármester aki ide adná . Ez is csak egy ötlet még semmi nincs lefixálva.
@Küzdő:Hát minden lehet. Erre nem tudok mit mondani.
Vasból 2009.11.21. 10:20:37
50barika 2009.11.21. 11:21:17
torna2 2009.11.21. 11:38:17
centerhalf 2009.11.21. 11:48:40
50barika 2009.11.21. 12:08:52
50barika 2009.11.21. 12:10:19
centerhalf 2009.11.21. 12:10:57
centerhalf 2009.11.21. 12:12:47
érd 2009.11.21. 12:16:15
univerz 2009.11.21. 12:19:12
univerz 2009.11.21. 12:23:18
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.21. 12:23:46
Éjjel volt időm elgondolkodni,szépen összerakosgattam az infókat és sajna rá kellett döbbennem,hogy a céget sajnos átverik,csak időt húznak... Eddig nem vettem észre sajnos,mert túlságosan lefoglalt a hitem,vagy a naivitásom,csőlátásom... Ettől függetlenül már csak abban bízok,hogy legalább az elmaradt bérek meglesznek,de másban már nem... Nem azért mert meguntam,hanem végre összeállt a kép,hogy mi is folyik itt... Ez ellen még 2000-en is kevesek vagyunk sajnos... Ez az én véleményem,nem muszáj ezt senkinek sem elfogadnia,nem is azért írtam ide,nincs vele semmi szándékom,nem akarom elvenni a hitét senkinek sem,ez csak egy vélemény....
Dolgozó11 2009.11.21. 12:25:46
Csak benzin kéne bele nekem is úgy tudok én is menni.
DE! EZT A RENDŐRSÉGEN ENGEDÉLYEZTETNI KELL!
Anélkül meg sem lehet próbálni!!!!
50barika 2009.11.21. 12:29:49
50barika 2009.11.21. 12:32:18
univerz 2009.11.21. 12:32:54
50barika 2009.11.21. 12:33:37
50barika 2009.11.21. 12:35:19
Dolgozó11 2009.11.21. 12:35:50
univerz 2009.11.21. 12:40:17
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.21. 12:43:25
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.21. 12:48:17
cigi48 2009.11.21. 12:51:26
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.21. 12:54:04
cigi48 2009.11.21. 12:57:08
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.21. 12:59:59
Vasból 2009.11.21. 13:03:17
Dolgozó11 2009.11.21. 13:05:27
cigi48 2009.11.21. 13:09:36
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.21. 13:12:01
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.21. 13:15:45
cigi48 2009.11.21. 13:16:06
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.21. 13:18:43
Peped 2009.11.21. 13:21:37
MEGKERESTEM AZ RTL KLUB-ot! Hétfőn kell őket hívnom, érdekli őket a sztori. Talán végre kapunk nyilvánosságot, mert ez nem mehet így tovább!!!!
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.21. 13:21:56
@cigi48: az adósságomon kívül nem is tudtam volna mást felajánlani nekik...:)
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.21. 13:23:28
Peped 2009.11.21. 13:25:49
Peped 2009.11.21. 13:26:29
cigi48 2009.11.21. 13:27:14
Peped 2009.11.21. 13:28:09
Dolgozó11 2009.11.21. 13:28:30
Köszönet érte!
Mást úgy sem tudnék adni! :(
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.21. 13:29:06
cigi48 2009.11.21. 13:29:45
Peped 2009.11.21. 13:31:01
Peped 2009.11.21. 13:32:37
Dolgozó11 2009.11.21. 13:32:47
Megigérem!
cigi48 2009.11.21. 13:32:52
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.21. 13:33:46
@Peped: én még mindig nem vagyok jól,bár most nem vagyok lázas...:)
centerhalf 2009.11.21. 13:34:38
Én meggyógyítottalak volna ! Hát még ha pálinka is volt a könyéken :)))))
@Panda78: Sokadszor írod le megvilágosodtál. Leírnád hogy mire jutottál ? Engem érdekelne !
Peped 2009.11.21. 13:35:27
@Dolgozó11: Tudtam, hogy számíthatok Rád...;))
@Panda78: Nem vagy semmi...
Peped 2009.11.21. 13:37:06
Na. Nem tudom, kivel készítenek majd riportot, ha kell, én is odaállok, nekem már nem számít, nem érdekel, ha ezzel segíthetek. Csak már látnék valami eredményt. AZt tudom, meg fogom nevezni a felelősöket, ha én beszélek, mert elegem van belőlük.
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.21. 13:38:00
Peped 2009.11.21. 13:38:23
Peped 2009.11.21. 13:39:14
Peped 2009.11.21. 13:39:53
Peped 2009.11.21. 13:40:24
Peped 2009.11.21. 13:41:09
Vagy csak magamban csevegek?!
cigi48 2009.11.21. 13:42:07
Dolgozó11 2009.11.21. 13:42:09
centerhalf 2009.11.21. 13:43:10
Peped 2009.11.21. 13:43:36
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.21. 13:44:16
Peped 2009.11.21. 13:44:16
Dolgozó11 2009.11.21. 13:45:07
Peped 2009.11.21. 13:45:11
Peped 2009.11.21. 13:46:07
Peped 2009.11.21. 13:46:37
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.21. 13:48:21
centerhalf 2009.11.21. 13:50:23
@Peped: Drága kolléganőm oda írtam hogy Tudom... hogy a kíváncsi ember hamar megöregszik. Egyébként semmi gond jönnek az evangélikusok és gondozásba vesznek . Kb havi fix összegért TALÁN !(csendben írom én KATOLIKUS vagyok ) Ami az elején csak kis összeg lesz de ha már nincs konkurencia akkor szabad a vásár !
cigi48 2009.11.21. 13:51:39
centerhalf 2009.11.21. 13:52:02
Peped 2009.11.21. 13:55:23
Peped 2009.11.21. 14:01:04
zsófika szentendre 2009.11.21. 14:12:02
50barika 2009.11.21. 15:25:08
torna2 2009.11.21. 17:27:41
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.21. 17:28:57
50barika 2009.11.21. 17:44:21
reggel óta fönt vagyok a blogon és nagyon elvannak keseredve az emberek akik itt vannak velünk nap mint nap.Én tartom sok emberrel a kapcsolatot telefonon mert nekik nincs internetjük és hallom a hangjukon hogy tehetetlenek.Nagyon sokan vannak így.Kérlek ha tudsz valamit írjál.Sok embernek nincsenek kötélből az idegei.
Köszönöm.
téti (törölt) 2009.11.21. 18:26:27
csak pozitívan 2009.11.21. 20:35:31
centerhalf 2009.11.22. 07:01:18
torna2 2009.11.23. 06:32:27
Solya28 2009.11.23. 09:57:48
kiwi81 2009.11.23. 13:06:07
Panda78 · http://indafoto.hu/panda78 2009.11.23. 13:13:03
kiwi81 2009.11.23. 13:39:23
kiwi81 2009.11.23. 13:41:28